1985-ben, a mai napon hunyt el a néhai Jugoszlávia egyik legnagyobb fimszínésze, aki a hazai fimművészet legjelentősebb szerepeit játszotta. Legismertebb színpadi alakítását a Radovan III darabban nyújtotta, amely nyomán a humor és a rögtönzés királyának nevezték el. A fimvásznon 1962-ben debütált, Jovan Živanović Különös lány c. filmjében, s mintegy húsz szerepben láthatta őt a közönség. Legismertebb szerepeit az Agyaggalamb (1966), a Kedvesem arcképkerete (1968), a Pillantás az éjszakába (1968), a 6. Pavilon (1978), a Boldog család (1980) című filmekben játszotta. Utolsó, 299. szerepét már nagy fájdalmak között játszotta a Radovan III darabban, 1985. június 9-én. Nem sokkal ezután kórházba szállították, ahonnan már nem tért vissza.1985. július 21-én hunyt el.
Három évtizednyi gazdag színészi karrierje során több mint 104 alkotásban tolmácsolt különböző szerepeket, amelyek közül a legkiemelkedőbbek a Maratonfutók tiszteletkört futnak, a Mesterek, mesterek, a Mesterműhely c. fimek alakításai, amelyek a szerb filmművészeti antológia elválaszthatatlan epizódjaivá váltak.
A művészi szó valódi erejéről tanúskodnak azok a filmekben elhangzott mondatok, amelyek metaforaként ma is használatosak.
Előadásait soha nem ismételték meg, mindegyik a maga módján bemutató volt. A színészt a rögtönzés mesterének tartották, aki gyakran saját pályatársait is spontán nevetésre késztette, amely aztán átterjedt a közönségre is.
Újhelyi Nándor, Törökkanizsa Község Képviselő-testületének újévi köszöntője
Ünnepek sorakoznak ismét, örömteli meghittséget, szeretetet, odafigyelést, de számvetést és ígéreteket, a változtatás igényét is hozva. Egy olyan nehéz esztendő végén, mint amilyen az idei, egy
Uncategorized
2022.12.31.