A törökkanizsai Tisza-parton idén kilencedik alkalommal megtartott, hagyományos halászléfőző verseny győztese a cservenkai Petar Svilar. Az Önkormányzat és az Aleva Rt. Élelmiszeripari Vállalat védnökségével július 9-én megtartott rendezvényre, mely a szimbolikus Város a vízen nevet viseli, a helyi Tisza Sporthorgász Egyesület sikeres szervezésében került sor, melynek vezetője Uroš Ristić.
A megmértettetésre 63 csapat nevezett be, emellett még tízegynéhány támogató bográcsában készültek a különböző halételek. A legnagyobb számban a törökkanizsai község versenyzői főztek, de szlovákiai, magyarországi vendégek, újvidéki, begecsi, magyarkanizsai, horgosi, Banatsko Novo Selo-i, cservenkai, palicsi, szabadkai, nákovói és Vajdaság más községeinek csapatai szintén részt vettek a főzőversenyen.
A háromtagú zsűrit a konyhaművészet ismert mesterei alkották: Edvard Kacenberger, Vladan Subotin és Ante Maras.
– A versenyzők által elkészített halászlé az előző évekhez viszonyítva idén jobb minőségű – értékelte Kacenberger.
A győzteseknek járó jutalmakat községünk polgármestere, Radovan Uverić adta át, kiemelve, hogy idegenforgalmi rendezvényünk nemzetközi jelleggel rendelkezik.
– Meggyőződésem, hogy a jövőben is sikeresen fogjuk megrendezni a Város a vízen fesztivált, s remélem, jövőre még több szakács fog részt venni a versenyen, nemcsak Szerbiából, de más államokból is.
A győztes, Petar Svilar az első díjért járó serleg mellett 15.000 dináros pénzjutalmat, a magyarkanizsai Keramika vásárlási utalványát (30 m2 csempe) és az Aleva ajándékcsomagját kapta. A második díjat az újvidéki Nikola Savić érdemelte ki (serleg, 10.000 dináros pénzjutalom, a szabadkai SD plast ajándékutalványa). Harmadik díjas a begecsi Janko Pinćer, aki serleget, 5.000 dináros pénzjutalmat és bográcsot (lábakkal) vihetett haza.
A rendezvény házigazdája a negyedik és ötödik helyezett halászlé készítőit is elismerésben részesítette: mégpedig a nagykikindai Milenko Popovot és az újvidéki Milan Vukosavićot. Az első öt helyezett az Aleva termékcsomagját is megkapta.
A halászléfőző verseny több mint ezer résztvevőt és látogatót vonzott a törökkanizsai Tisza-partra. A rendezvény az esti órákban a Basving helyi rockegyüttes koncertjével zárult.
Újhelyi Nándor, Törökkanizsa Község Képviselő-testületének újévi köszöntője
Ünnepek sorakoznak ismét, örömteli meghittséget, szeretetet, odafigyelést, de számvetést és ígéreteket, a változtatás igényét is hozva. Egy olyan nehéz esztendő végén, mint amilyen az idei, egy
Uncategorized
2022.12.31.