Hátrahagyott adósságok
A törökkanizsai községi képviselő-testület második rendes ülését 2016. július 18-án (hétfőn) tartották meg. Az ülésen a tanácsnokok szavazatöbbséggel vetették el az Október 7. Kommunális Vállalat 2015-ös évi munkájáról szóló jelentést és pénzügyi jelentést.
A Községi Tanácsnak a helyi kommunális cég jelentésének visszautasítására vonatkozó javaslatát indokolva a Szerb Haladó Párt frakciójának elnöke, Radovan Jančić kijelentette, hogy a jelentés hiányos, pontatlan s nem tartalmazza a cég összes tevékenységét.
– Az előző időszakban az Október 7. Kommunális Közvállalat a Demokrata Párt kádereit foglalkoztató hellyé vált, így most nem a termelő, hanem a nem termelő munkásokból van több a cégben – mondta Radovan Jančić. – Nem nevezték meg a vállalat számlájának zárolását kiváltó okokat sem, amely miatt a foglalkoztatottak hét hónapon át minimális fizetést kaptak. Ennek okán a dolgozók pert indítottak a cég ellen, de megtette ezt az igazgatónő, Dragana Đeković is!
Radovan Jančić többek között feltette a kérdést: célszerűen használták-e fel a víz- és gázórák ellenőrzésére szánt pénzösszegeket. Elmondta még, hogy a piac, a temetők és a zöld területek sincsenek karbantartva. Elhangzott az az adat is, hogy a polgárok 17 millió dinárral tartoznak a kommunális vállalatnak.
– Fontos kérdés a törökkanizsai városi szennyvízhálózat kérdése is – jelentette ki Jančić. – A szennyvízhálózat és a szenyvízelvezető rendszer felügyeletét az Október 7. Kommunális Vállalatra bízták, amelyre 237 háztartást kapcsoltak rá. Ám jül tudjuk, hogy a ki nem épített szennyvíztisztító nélküli hálózat nem rendelkezik használati engedéllyel.
Radovan Jančić megállapításaira reagálva Dragana Đeković, a kommunális vállalat igazgatónője kijelentette, hogy a cél az igazgatóról, a felügyelőbizottságról és a vezetőségről alkotott hamis kép kialakítása. Az igazgatónő kijelentette továbbá, hogy a független ellenőr jóváhagyta a vállalat 2015-ös évi jelentését.
– Amikor igazgatónőként 2012 végén átvettem a vállalat vezetését, vele együtt megörököltem a 40 millió dináros adósságot a Srbijagas felé, valamint a helyi önkormányzat és a költségvetés eszközhasználóinak hátralékát is. Időközben a Srbijagassal létrejött az adósságrendezés, a tavalyi évben pedig nyereséget mutattunk ki.
– A községi képviselő-testület többek között szavazattöbbséggel hagyta jóvá a Városrendezési Igazgatóság Közvállalat 2015-ös évi ügyviteli tevékenységéről szóló jelentést. A Branislav Nušić Könyvtár igazgatónőjévé Romhányi Gabriella törökkanizsai mesterfokozatú tanítónőt nevezték ki. A helyi parlament ülésén kinevezték továbbá a község által alapított intézmények igazgató- és felügyelőbizottságának tagjait is.
Több tanácsnoki kérdésre adott választ községünk polgármestere, Radovan Uverić és Radovan Jančić köztársasági képviselő.
– A törökkanizsai központi óvodaépület teteje minden irányban beázik, s javítása „csak” 4,5 millió dinárba kerülne – emelte ki Radovan Radovan Uverić, válaszolva arra a kérdésre, hogy milyen állapotok várták, amikor június 1-jén átvette a polgármesteri tisztséget. – A 2015-ös év folyamán és a 2016-os esztendő első hat hónapjában a helyi önkormányzat reprezentációs költségek címén közel 6 millió dinárt költött el, s ebből a törökkanizsai Lovac étteremben – hármat. Az új helyi önkormányzat 323 millió dináros adósságot örökölt az előző vezetőségtől.