Napjainkban méginkább, mint eddig bármikor, mindannyiunk legfontosabb feladata – különösen pedig azoké, akik a közpénzekről illetve az adófizető polgárok pénzének felhasználásáról döntenek – a gyermekekről és a fiatalokról való gondoskodás. Az összegyűlt pénzt közszükségletekre kellene fordítani, vagyis a polgárok szükségleteire, melyeknek a polgár, egyénként nem felelhet meg.
Aztán, jönnek a választások, rendesek vagy idő előttiek, ahogyan az idén áprilisban is történt, s mindent annak rendelnek alá. A választások előtt azok, akik helyzete a községi pénzek felett való rendelkezés jogával jár, mindent megtesznek, hogy legalább még egy megbízatási időszakot megszerezzenek, csak magukra gondolva, a személyes népszerűségre és a számtalan kiváltságra. E cél megvalósítása érdekében nem válogatnak az eszközökben,amely leggyakrabban, sajnos,a gyermekek kárára történik. Természetesen nem közvetlenül, hanem a szülőkön keresztül, a választásokon, szavazópolgár mivoltukban.
Ilyen forgatókönyv zajlott községünkben is, melyet rögzítettek a Törökkanizsa Község 2016-os költségvetéséről szóló határozatban, melynek szerzői, szerencsére a most már néhai községi vezetők voltak. Úgy döntöttek, hogy a választások miatt a kiadási oldalon az alábbiakat iktatják be:11. Program-szociális és gyermekvédelem, s eszközöket határoztak meg az ingyenes uzsonnára, ösztödíjat a középiskolások és egyetemisták számára, ingyenes bölcsődei és óvodai tartózkodást, s megannyi mást.
„A cél szentesíti az eszközt“.
Mit mondatnánk, szép.
Csak ne lenne egy nagy – de. Nem tudni honnan és meddig. Lehet, hogy a honnan még meg is lelhető, s hogy meddig, tudható, leírták, és a képviselő-testület parlamenti többségének 2015 decemberében hozott határozatával hitelesítették.
– Kivonat a Törökkanizsa Község költségvetéséről szóló határozatból
Jól látható tehát (Törökkanizsa Község 28/15. számú Hivatalos Lapjában ellenőrízhető) hogy a 2016/2017-es iskolaévtől„0“, nulla dinár.
Az üzenet világos: Ha győzünk az előttünk álló választásokon, ha a csalás sikerül, megszüntetjük a szociális és gyermekvédelmet, ha pedig megtörténik, hogy nem érjük el a kívánt eredményt, kárt okozunk a választások győzteseinek, nekik kell lenyelni a keserű pirulát s rájuk irányul a szülők dühe.
A gyerekek és a fiatalok amúgy is gyorsan felejtenek.
Végül, mindannyiunk számára marad a kérdés: A hatalomtól lelkiismeretefurdalás nélkül vagy azzal együtt kell búcsúzni?
Dr. Radovan Uverić
TÖRÖKKANIZSA KÖZSÉG POLGÁRMESTERE
Újhelyi Nándor, Törökkanizsa Község Képviselő-testületének újévi köszöntője
Ünnepek sorakoznak ismét, örömteli meghittséget, szeretetet, odafigyelést, de számvetést és ígéreteket, a változtatás igényét is hozva. Egy olyan nehéz esztendő végén, mint amilyen az idei, egy
Uncategorized
2022.12.31.