szerda, 2016. augusztus 03.
Törökkanizsa augusztus 9-én fogadja a Folyami Ökológiai Karavánt, amely július 30-án indult Stara Pazováról. A regatta aznap 16.00 órakor érkezik a törökkanizsai Tisza-partra. Vladimir Rankov, a Községi Tanács tagja elmondta: ez jó alkalom városunk idegenforgalmának népszerűsítésére.
Az idei Folyami Ökológiai Karaván most először nemzetközi jelleggel rendelkezik, hiszen Szerbia mellett felöleli a szomszédos Magyarországot is, és 15 napig tart. Résztvevői Ópázováról indultak, majd megállnak Titelnél, Szalánkemén, Carska Baránál, Nagybecsekereknél, Becsénél, Adánál, Moholnál, Zentánál, Törökkanizsánál, Magyarkanizsánál, Szegednél és Aradnál is.
A karaván 70 hajóból áll, s mintegy 250 résztvevője van.
Legfrissebb hírek
Ünnepek sorakoznak ismét, örömteli meghittséget, szeretetet, odafigyelést, de számvetést és ígéreteket, a változtatás igényét is hozva. Egy olyan nehéz esztendő végén, mint amilyen az idei, egy
Legyűrve a búcsúzó esztendő összes gondját, baját, küszködését, ismét egy újabb év küszöbén állunk. Az ember már csak olyan, hogy a szíve mélyén örökösen reménykedik. Feledjük hát el a
Tisztelt polgárok! Közösségünk adventi koszorúján a Betlehemi békelánggal meggyújtottuk mind a négy gyertyát és elcsendesült lélekkel álljuk körül Isten soha nem múló szeretetének
- Dr. Radovan Uverić polgármester utasítására Majdányon és Rábén megkezdődött a szemét eltakarítása a közterületeken illetve azokban az elhagyott házakban, amelyekben a migránsok halmoztak fel