Magyarország Kormányának támogatásával számos vajdasági óvoda újult meg, többek között a törökkanizsai is. Grezsa István, a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programért felelős miniszteri biztos október 10-én látogatást tett az intézményben és Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, Radovan Uverić polgármester, Orosz Urbán Csilla alpolgálrmester, Újhelyi Nándor, a képviselő-testület elnöke és Jaksa Róbert, a Községi Tanács tagjának kíséretében megtekintette a beruházásokat.
E programra Vajdaságban több mint egymilliárd forint jut, míg Magyarország Kormánya a Kárpát-medencében összesen 38,5 milliárd forintot szán a külhoni óvodafejlesztésekre.
A törökkanizsai óvoda a kb. tízmillió forintos beruházásnak köszönhetően többek között új bútorokkal, játékokkal, játszósarokkal illetve felújított, a követelményeknek megfelelő vizesblokkal gazdagodott – ez utóbbival az oroszlámosi épület is. A látogatás alkalmával átadták rendeltetésének az új óvodai játszóteret.