A Duna-Kőrös-Maros-Tisza Eurórégió napja alkalmából május 27-én Rábénál, Kübekházánál és Óbébnél két napra megnyílt Szerbia, Magyarország és Románia hármashatára. A rendezvényen többek között részt vett Igor Mirović, a Tartományi Kormány elnöke, Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke, Ognjen Bjelić Tartományi Regionális Fejlesztési, Régióközi Együttműködési és Helyi Önkormányzati titkár, Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke, Kakas Béla és a Temes Megyei Közgyűlés elnöke, Kalin Dobra. A rendezvényen jelen volt dr. Radovan Uverić, községünk polgármestere, Radovan Jančić köztársasági képviselő, Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, Orosz Urbán Csilla alpolgármester, Újhelyi Nándor, a községi képviselő-testület elnöke, Jaksa Róbert, Aleksandra Ranković és Irena Slavković, a Községi Tanács tagjai, és Bojka Jančić, az Önkormányzat Költségvetési és Pénzügyi Ügyosztályának vezetője is.
A rendezvényt, hagyományosan Beethowen Örömódája nyitotta meg, s sor került a három ország fiataljainak szintén hagyományos futóversenyére is a határkő körül.
A hármashatárkőnél megtartott ünnepségen a három ország régióinak vezetői az elmúlt évek eredményeiről számoltak be. Igor Mirović, a Tartományi Kormány elnöke többek között kiemelte, hogy az utóbbi években a mi eurorégiónk csaknem 15 millió eurót biztosított, elsősorban a határ mindhárom oldalán élő helyi közösségek számára.
– Az elmúlt 20 év, de gondolom, sok évtizeddel előttünk is, a szolidaritás, az egységesség, egymás megbecsülése és a másság tiszteletben tartása, az egységes erő ideje volt a projekteket s az együttműködést tekintve egyaránt – mondta a tartományi kormányfő.
Mint elhangzott, a Duna – Körös – Maros – Tisza Eurorégió az IPA eurorégiós pályázatán 15 millió eurót nyert. Ebből szeretnék pénzelni a Szeged – Baja vasútvonal felújítását, költenek a Budapest- Belgrád vasútra és a hármashatár megnyitásának előkészületeit is ebből finanszírozzák majd.
Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy miután a jövő évben még az ideihez hasonlóan ideiglenes jelleggel nyílik meg a határ, az azt követő évben már folyamatosan nyitva lesz.
A DKMT Közgyűlésére a megnyitót követően Kübekházán került sor, ahol az Eurórégió elnöklőjének tisztségét Szerbia vette át Csongrád megyétől.
A határnyitást megelőzően Igor Mirović, a Tartományi Kormány elnöke és Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke a törökkanizsai Önkormányzatba is ellátogatott s a községet érintő beruházásokról, fejlesztésekről beszélgetett el a község vezetőivel.