Beltinci község és a “Tratnjek Klima Center” Dzsúdó Klub képviselőit, akik ellátogattak Törökkanizsára, a községi elnökének kabinetjében ünnepélyesen fogadta Petar Jančić, községünk alelnöke és Saša Neckov, a községi tanács tagja, valamint Rajko Todorović, a
szerbkeresztúri Zmaj Dzsúdó Klub elnöke. A vendégek között volt Iztok Jerebic, Beltinci község képviselője, Damir Miholič, a dzsúdó klub edzője valamint három versenyző, akik a szerbkeresztúri XI. Zmaj Turnén vesznek részt.
A vendéglátók és vendégeik megosztották tapaszatalataikat, s a két testvértelepülés további együttműködéséről is tárgyaltak. A fogadást követően megtekintették Törökkanizsa nevezetességeit, Saša Neckov pedig ismertette a sportklubok munkáját, az e területen uralkodó helyzetet és a beruházásokat.
Petar Jančić és Saša Neckov elmondta, hogy Törökkanizsa község idén anyagilag támogatta a dzsúdózók szlovéniai utazását, s a jövőben is segíteni fogja a széleskörű együttműködések megvalósulását a két település között.
Újhelyi Nándor, Törökkanizsa Község Képviselő-testületének újévi köszöntője
Ünnepek sorakoznak ismét, örömteli meghittséget, szeretetet, odafigyelést, de számvetést és ígéreteket, a változtatás igényét is hozva. Egy olyan nehéz esztendő végén, mint amilyen az idei, egy
Uncategorized
2022.12.31.