A törökkanizsai Dragana Vignjević kiváló eredményt ért el a zágrábi ifjúsági és serdülő Európa-bajnokságon, ahol csapatversenyben ezüstérmes lett. Dragana mellett a szerbiai válogatott tagja még Izabela Lupulesku, Tijana Jokić, Surján Sabina és Benke Edina.
Asztaliteniszezőink így jogot szereztek a világbajnokságon való részvételre, melyet decemberben tartanak meg a Dél Afirkai Köztársaságban, Kejptaunban.
A lányok zágrábi versenyüket a második csoportban kezdték, de kiválóan rajtoltak, s 3:0-ra legyőzték előszőt Dániát, majd Livtániát, az első csoportba pedig az angol csapat felett aratott győzelem segítette őket.
A döntő mérkőzést július 12-én játszották, amikor Dragana 17. születésnapján ünnepelte, így az ezüstérem a legszebb ajándékot jelentette.
Újhelyi Nándor, Törökkanizsa Község Képviselő-testületének újévi köszöntője
Ünnepek sorakoznak ismét, örömteli meghittséget, szeretetet, odafigyelést, de számvetést és ígéreteket, a változtatás igényét is hozva. Egy olyan nehéz esztendő végén, mint amilyen az idei, egy
Uncategorized
2022.12.31.